A terv, mint közcélú információ
A PICT projekt keretében településtervezőknek, önkormányzatoknál, szakhatóságoknál dolgozó, a településtervezés folyamatában résztvevő szakembereknek tartunk tanfolyamot az Internetes kommunikáció lehetőségeiről. A PICT (Planning Inclusion of Clients through eTraining) projekt az Európai Unió Leonardo programja egyik témájaként azt vizsgálja, hogy miként lehet elektronikus eszközökkel (világháló, távoktatás stb.) a civil szférát bevonni a településtervezésbe. Négy európai országból, Belgiumból, Görögországból, az Egyesült Királyságból és Magyarországról önkormányzatok, egyetemek és fejlesztő cégek vesznek részt a projektben. Magyarországról az Építészeti Ábrázolás Tanszék, a WebHU Kft., illetve Abony város önkormányzata vesz részt.
A tanfolyamot a PICT projekt ismertetésével és esettanulmányokkal kezdjük, majd azt mutatjuk be, hogy egy papíralapú térképből vagy tervből kiindulva hogyan lehet a terveket úgy közzétenni az Interneten, hogy ezzel elősegítsük a majdani felhasználók, a civil szféra bekapcsolódását környezetük alakításába. Hogyan lehet biztosítani, hogy az érintettek véleményt nyilváníthassanak a település terveivel kapcsolatban. Végül térképi, térinformatikai adatok feldolgozásáról, Internetes megjelenítéséről lesz szó. Bemutatásra kerül egy, a VÁTI Kht. Szolnok város területrendezési tervére készített Internetes lekérdező rendszer. A lekérdező rendszert a BME és a Webhu Kft. készítette.
A tanfolyam ingyenes. (Újabb igény esetén további tanfolyamot tartunk egy későbbi időpontban.)
Jelentkezni lehet: BME, Építészeti Ábrázolás Tanszék. Tel.: +36 1 463 1168
A jelentkezési lap innen letölthető.
Az előadás diái | nyomtatható változat
Helyszín: Az Építészeti Ábrázolás Tanszék számítógépes laboratóriuma
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3. Központi épület, III. emelet 12.
Időpont: 2005. szeptember 28. szerda, 13h-16h
Előadók: Szoboszlai Mihály, Gyuricza Béla, Fejér Tamás, Kovács András
Planning Inclusion of Clients through eTraining


